Heroikus küzdelem döntött az első hely sorsáról a Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen

Ismét soha nem látott csúcsot állítottak fel a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium földrajzosai: az április 13-án lezajlott VIII. Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyről elhozták az első és a második helyezést. Ezt önmagában „kiváló eredményként” könyvelhetnénk el, de a verseny nyolc éves történetében ez volt az ötödik (!) bonyhádi arany, arról nem is beszélve, hogy az utóbbi hármat ugyanaz a páros (Galág Botond Balázs és Zareczky András) szerezte meg. Ami pedig azon a bizonyos tortán a habot jelenti: az utóbbi három esztendőben a második helyezéseket is elhoztuk, ez alkalommal Szabó Márton Zoltán és Kozma Csaba.


A 2018/19-es tanévben öt ország 75 iskolájának közel 150 csapata nevezett a Jakucs-versenyre. Innen a legjobb 30 csapatot hívták be az április 12-i középdöntőbe, ahonnan a legkiválóbb 8 csapat jutott a fináléba. Az első forduló legnagyobbrészt „klasszikusnak” nevezhető feladatokból állt. A középdöntő feladatsorában jóval több volt a gondolkodásra késztető feladat. Aztán következhetett a döntő!
„Gimnáziumunk – akárcsak a többi – három csapatot nevezhetett a tudáspróbára. Egy felkészítő tanár számára álomszerű a döntő napjának reggelén azt hallani, hogy mindhárom csapata finalista. Ilyen még nem történt a verseny utóbbi három esztendejében. Előtte hozták a szervezők azt a döntést, hogy korlátozzák az iskolánként benevezhető csapatok számát. Lehet, hogy az is szerepet játszott döntésükben, hogy az ötödik Jakucs-versenyen öt (!) bonyhádi csapat küzdött a legjobb nyolc között. Már az elégedettséggel töltött el, hogy mindegyik nevezett diákunk végigküzdhette a finálé napját. Itt fogalmazódott meg bennünk a következő cél, a dobogós helyek megszerzése. Izgalmas csata után, egy igencsak kiélezett versenyben sikerült a dobogó két legfelső fokára állnunk, de a lánycsapatunk (Bocz Csenge-Murányi Fanni) által elért 8. helyezést sem éltük meg kudarcként. Nagyon büszke vagyok a diákjaimra, s csak elismeréssel tudok nyilatkozni a teljesítményükről. Ők jól tudják, hogy a Jakucs professzor úrnak emléket állító megmérettetés „az én versenyem”. Rengeteget készülök rá, s ebből minél többet próbálok átadni a sokszor estébe nyúló felkészítések során. Azok a diákok, akik eddig bizalmat szavaztak nekem, s mindemellett komolyan vették a felkészülést, a legjobb helyeken végeztek.” – nyilatkozta Gruber László felkészítő tanár.
A verseny döntőjében laborgyakorlattal indítottak a csapatok. Ezt egy térképes-számításos összetett feladat követte, ahol már a kreativitás is komoly szerepet kapott. A kubai Vinales-völgy turisztikai fejlesztését megcélzó virtuális konferencián megoldási és fejlesztési javaslatokat kellett megfogalmazni, majd a zsűri kérdéseire a lehető legkielégítőbben válaszolni. A vetélkedés leglátványosabb és a közönség számára is legizgalmasabb része a földrajzi kvíz volt. Ebben az esztendőben (hasonlóképpen a tavalyihoz) nem annyira a lexikális tudást, mint inkább a földrajzos műveltséget kellett megcsillantaniuk a jelölteknek. E feladatban a bonyhádiak „villanása” elvakította a többieket, akik nem nagyon tudtak beleszólni a verseny végső kimenetelébe, még akkor sem, ha sokszor csupán tizedmásodpercekkel maradtak le a gombok lenyomásában. A döntős mezőny fej fej mellett haladt az utolsó feladatig, de a legvégén bebizonyosodott, hogy Botond és András formaidőzítése sikerült a legjobban. Az első három helyezett csapat és tanáraik értékes könyveket, könyvutalványokat, ajándékokat nyertek, s részt vehetnek egy őszi, négynapos szakmai úton (előreláthatólag a Balaton-felvidéken) is. Mindemellett az első helyezettek (és felkészítő tanáruk) egy-egy Jakucs-plakettel is gyarapodtak.
Az idei tanév eddig hat első helyezést hozott a bonyhádi gimnazisták számára (két-két első hely a Hajdú-Moharos József- és a MOZAIK Nemzetközi Földrajzversenyen, s egy-egy a Kovács János, valamint a Jakucs-versenyen. Galág Botond iskolánk történetének eddigi legjobb földrajz OKTV eredményét elérve 2. lett. Ruip Gergő egy európai nemzetközi földrajzos fotóverseny győztese lett. Kíváncsian várjuk a Less Nándor- és a 7-8. évfolyamos MOZAIK döntő eredményét is.
(Billabong)