A világ legidősebb élő olimpiai bajnoka gratulált a Diákolimpia® legeredményesebb pedagógusainak, iskoláinak – Csábrák János a díjazottak között

A 2018/2019. tanévi Diákolimpia® országos döntőin elért kimagasló eredményeikért vehettek át díjakat pedagógusok, iskolák és rendező szervezetek képviselői a Magyar Diáksport Szövetség által rendezett ünnepségen, melynek helyszíne a Magyar Tudományos Akadémia volt. A díjátadó díszvendége a 99 éves, ötszörös olimpiai bajnok tornász Keleti Ágnes volt.

A Diákolimpia® versenysorozat az elmúlt tanévben is nagy számú iskolát és versenyzőt mozgatott meg: a versenyekre összesen 320 ezer nevezés érkezett, közülük 35 ezren jutottak a sportági döntőkbe. A Magyar Diáksport Szövetség idén hatodik alkalommal részesítette elismerésben azokat a pedagógusokat és intézményeket, akik kimagasló eredményeket értek el a versenysorozatban. Az ünnepségen Keleti Ágnes mellett részt vett és a díjátadásban közreműködött Dr. Latorcai Csaba János, az EMMI közigazgatási államtitkára, Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, valamint Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke is.
Összesen négy kategóriában kerültek díjazásra a legjobbak. A legeredményesebb megyei, illetve budapesti testnevelő díját azok a pedagógusok vehették át, akik tanítványaikkal a legeredményesebbek voltak az országos döntőkön. Minden megyéből és a fővárosból is egy-egy pedagógus kapott jutalmat.
A Tolna Megyei Diáksport Tanács elnökségének felterjesztése alapján- megyénkben Csábrák János tanár úr, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium testnevelője kapta “Tolna Megye 2018/19. tanévi Diákolimpia legeredményesebb testnevelője” díjat.

A “2018/2019. tanévi Diákolimpia® legeredményesebb iskolája díj” eredménye –  Középiskola kategóriában