Hírek

Requiem egy kosárpályáért

Iskolánk kosárlabdapályája sok évtizeden át szolgálta az ide járó diákok és bonyhádi sportolni vágyok épülését, hasznos szabadidő-eltöltését. Idén azonban megérett a felújításra. A Szülői Munkaközösség szervezésében a nemrég megrendezett jótékonysági szülői bál bevételét is e nemes célra szánjuk. A munkálatok megkezdődtek, szeptembertől újra birtokba vehető immár megújult formában és környezetben. Büszkék vagyunk!

Tanévzáró ünnepség

A 2021-2022 tanév végéhez érkeztünk. 750 Gimnazista és 70 pedagógus búcsúzott egymástól egy rövid időre. Diákjainknak jó pihenést kívánunk. Számos Kollégánk a nyár folyamán táborokat, felkészítőket és egyéb programokat szervez, így iskolánk nyáron sem pihen. Találkozunk augusztus 31-én a tanévnyitó ünnepségen.

Igazgatói állófogadás

Gimnáziumunk 750 tanulója közül mintegy 110 diák vett részt szüleivel az idei, hagyományos igazgatói állófogadáson. A rendezvény célja megköszönni a diákoknak, hogy a kötelező penzumon túl kiemelkedőt nyújtottak versenyek, tanulmányok terén. Hála és köszönet ezért a Szülőknek és a felkészítő Kollégáknak is! A színvonalas műsort Jenei Jázmin diákunk és kis csoportja adta, akik a Kis […]

BÖSZ nap

Három év után ismét a megszokott időpontban, májusban került megrendezésre a BÖSZ Nap. A rendezvényen név szerint köszöntötték és „örökös diákká” fogadták az ötven éve érettségizetteket, valamint díjakkal jutalmazták a tudományok területén kiemelkedő eredményeket elért öregdiákokat és a kimagasló teljesítményt nyújtó végzős diákokat. A programot a gimnázium tanulóinak produkciói színesítették.

Előző oldal · Következő oldal