Hírek

Versenyfelhívás

Kedves Kolléganő, kedves Kolléga! Hagyományos Német Szépkiejtési Versenyünkre, Bonyhádra invitáljuk Önt és érdeklődő tanítványait. Köszönjük eddigi támogatásukat, bízunk benne, hogy az idei tanévben újra találkozunk. Ismét hívjuk és várjuk tehát vállalkozó kedvű tanítványaikat és felkészítőiket erre a versenyre, amelyet idén is iskolánk, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium rendez meg 2020. november 7-én, szombaton, 9 […]

Az U19-es fiú röplabda első bajnoki fordulója

A várakozásnál jobban sikerült röplabda csapatunk bemutatkozása az U-19 NB II C csoportjában. Edzői vélemény szerint a ZTE elleni 3:0 győzelmünk mellett, ragyogóan helytállt csapatunk, a válogatottakkal tűzdelt, Dunaújváros csapata ellen is.

Szecskaavató 2020

A koronavírus terjedése sem okozhatott akadályt, a jó hangulatú kültéri szecskaavató megrendezésében. A szigorú szabályok betartása fő szempont volt a rendezvény lebonyolításánál.

Felhívás

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Kedves Kollégák! 3 osztályunkban (10.c, 11.c, 12.c) 1-1 fővel igazolt Covidos diákunk van. Ezért a járványügyi protokoll és a Népegészségügyi Hivatal határozata alapján a mai naptól ez a három osztály online folytatja tanulmányait 2020. szeptember 17-ig. A karantén utáni első tanítási napjuk 2020. szeptember 18. (péntek). Sok szeretettel várunk mindenkit vissza […]

Előző oldal · Következő oldal